Nincs aktuális esemény.
Új tanév, új pályázati kiírások PDF Nyomtatás E-mail

ImageSzeptember 8-án a Tudásmenedzsment Központ igazgatója három újabb pályázatot hirdetett meg:

- Agóra Pólus Kiállítási Demonstrációs Eszközpályázat (hallgatóknak és középiskolásoknak)

- Széchenyi Duó alkotói pályázat - 2. forduló (hallgatók és oktatók vegyes csapatainak)

- Fordított Technológia-transzfer Pályázat (kutatóknak)

A Széchenyi István Egyetemen az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP 4.2.1.) keretében a közelmúltban létrehozott Tudásmenedzsment Központ feladata az intézmény szellemi megújulásának előmozdítása, a kor kihívásaihoz kapcsolódó reagálási képességének növelése, új partneri kapcsolatok kiépítése, a már létező együttműködések megerősítése, az egyetem tudásvagyonának feltérképezése és hasznosítása, a vállalkozói szemléletmód erősítése és tehetséggondozás. Az új szervezet e cél megvalósítása érdekében eddigi közel egy éves tevékenysége során máris jelentős eredményeket ért el: elkészült a SZE-Győr Kutatási Katalógusa és a 2009-es évre vonatkozó Kutatás-fejlesztési jelentés, számos tudományos rendezvény megrendezése mellett meghirdették a Széchenyi Duó alkotói pályázat első kiírását, s jelenleg is folyamatban van különböző innovációs mintaprojektek fejlesztése.

A megkezdett tudásmenedzsment tevékenység folytatásaként a 2010/11-es tanév kezdetén, 2010. szeptember 8-án a Széchenyi István Egyetem „E” épületének „F” termében három olyan pályázatot hirdettek meg, amelyek a célcsoportok kreativitására építve új elképzelések, egyedi találmányok megvalósítására ösztönöznek.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben a közeljövőben készül létrehozni egy különleges interaktív tudományos központot, amely a közlekedés, a járműgyártás és a mobilitás témakörére alapozza kiállítását. Az új intézmény várhatóan 2011 telén nyitja meg kapuit az egyetem területén. A Tudásmenedzsment Központ a beruházáshoz kapcsolódva Agóra Pólus Kiállítási Demonstrációs Eszközpályázatot hirdet a győri középiskolásokból, illetve felsőoktatási intézmények hallgatóiból álló 3 fős csapatok számára (felkészítő tanárral kiegészülve) a leendő győri „science center” kísérleti demonstrációs eszközeinek megtervezésére. A pályaművek benyújtási határideje: 2010. október 15.

A Széchenyi Duó alkotói pályázat 2. fordulója azon sikeres kezdeményezés folytatása, amelynek keretében az elmúlt félévben három életképes fejlesztési terv (hulladékhő-generátor, raktárkezelési rendszer, sűrített levegővel üzemelő erőforrás) kivitelezését támogatta a Tudásmenedzsment Központ. Az új kiírás értelmében továbbra is legalább egy hallgatóból és egy oktatóból álló csapatok nevezhetnek 2010. szeptember 30-ig, a pályázat összdíjazása bruttó 2,5 millió forint.

A Fordított Technológia-transzfer Pályázat célja az egyetemen folyó kutatások, projektek támogatása, a projektfolyamatok megkönnyítése azáltal, hogy a szükséges technológiák használati jogának megvásárlását a nyertes pályázatok esetében a Tudásmenedzsment Központ finanszírozza. A technológia szabadalom, know-how és használati minta lehet. Eszközök, szoftverek beszerzésére a pályázat nem biztosít lehetőséget. Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.

További információ:
dr. Dőry Tibor, a Tudásmenedzsment Központ igazgatója
96/503-400/3386,
http://tud.sze.hu