Nincs aktuális esemény.
Hogyan lesz profit az ötletből? PDF Nyomtatás E-mail

A SZE-Győr Tudásmenedzsment Központja – a Pannon Egyetemmel alkotott partnerségen alapuló „Mobilitás és környezet” kutatási projekttel együttműködve – a szellemi tulajdon védelmének témájában tartott képzést és műhelymunkát április első napján.

Olyan szakembereket hívtak meg a programra, akik akár kutatóként, akár kutatási programok vezetőjeként munkájuk során találkoznak a szabadalmaztatás igényével, de olyan érdeklődők is részt vehettek a szakmai találkozón, akiket érdekel a szabadalmaztatás, az ötlet védelmének gyakorlati oldala, valamint a titokvédelem.

Dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetem kutatója megnyitó előadásában bemutatta, miért van szükség a szellemi tulajdon védelmére, s mire jó a szabadalom. Érzékletes példaként a vonalkód esetét említette a professzor: csak egy egyszerű ötlet kellett hozzá, néhány fekete vonal fehér alapon, amellyel igen sok pénzt keres mind a mai napig a feltalálója – csak mert nem felejtette el levédetni az ötletét. Palkovics László saját szabadalmairól is szólt, s felvázolta, milyen út vezet az ötlettől a bejegyzett szabadalomig.

Dr. Szalai Péter a szellemi tulajdon védelmének jogi szabályozását ismertette, s felhívta rávilágított, hogy milyen kölcsönös előnyökkel jár az intézmény és az egyén számára, ha egy kutató úgy szabadalmaztatja az ötletét, hogy az egy egyetem szellemi tulajdonába kerüljön.
Ollé Sándor szabadalmi ügyvivő a szabadalmaztatás konkrét folyamatát ismertette lépésről-lépésre, Simon Ferenc biztonságtechnikai szakértő pedig gyakorlati tanácsokkal látta el a feltalálókat az adat-, információ- és titokvédelem témakörében. A jelenlévők olyan evidenciákkal szembesülhettek, hogy hol és hogyan nem érdemes tárolni a dokumentumainkat, kivel nem érdemes együtt vacsorázni nyilvános helyen, s milyen tárgyalástechnikai fortélyokkal kerülhetjük el, hogy akaratunkon kívül ingyen elajándékozzuk az ötletünket másoknak (akik majd pénzt csinálnak belőle, helyettünk).

A délutáni műhelymunka során további praktikus tanácsokat kaptak a résztvevők a szabadalmi eljárás indításáról és a Széchenyi István Egyetemen elérhető támogatás formájáról is. A képzés és műhelymunka a TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-005 azonosítójú, „Egyetemi Tudásmenedzsment Központ létrehozása, valamint a regionális szintű tudáshasznosulást és tudástranszfer segítő szervezeti fejlesztések a Széchenyi István Egyetemen” című projekt részeként került megszervezésre.

(Győr Plusz, 2011. április)